Bemutatkozás
Családunk 1993 óta foglalkozik temetkezéssel Pilisvörösváron és környékén. A kezdetben egyéni vállalkozás 1996-ban olvadt be a Varázskő Kft.-be, melynek fő tevékenységi körét a kőfaragáson és kőfeldolgozáson kívül a temetkezésre is kiterjesztettük. Innentől kezdve a két tevékenységet egymással párhuzamban végezzük.
Temetkezési szolgáltatással és temetőüzemeltetéssel egyaránt foglalkozunk. Pillanatnyilag három temetőt üzemeltetünk, ezek a Pilisvörösvári, Pilisszentiváni és Piliscsabai Köztemetők. Mindháromban több évre szóló szerződésünk van. Fenti temetőkön kívül további hét településen - Üröm, Pilisborosjenő, Solymár, Pilisszentkereszt, Pilisszentlélek, Pilisszántó és Tinnye- szolgáltatunk állandóan vagy alkalmanként. Ennek megfelelően összességében elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag 9 időnként 10 településen vagyunk jelen.
Véleményünk szerint ez annak köszönhető, hogy nagyon sok újítást vezettünk be.
Leglényegesebbek ezek közül:
- dolgozóink jól ápoltan, egységes öltözetben, kegyeletteljesen hajtják végre feladatukat,
- ügyintézőink empatikusak, segítőkészek
- bevezettük az éjjel-nappali halottszállítási ügyeletet,
- kibővítettük az áruválasztékot,
- autóval és busszal egyaránt jól megközelíthető, igényes irodát alakítottunk ki Pilisvörösvár főútvonalán,
- rugalmas a nyitvartási rendünk van ( H.-P. 8-17 óráig, Szo.9-12 óráig)
Munkánk során folyamatosan arra törekszünk, hogy a hozzátartozókat átsegítsük a gyász kezdeti, nehéz percein hiszen egy szeretett ember elvesztése mindenkinek mély megrázkódtatást okoz.
